Century Illusztrált Magazin, 1900. június

Nikola Tesla írása

AZ EMBER ELŐREHALADÁSA—A HALADÁS ENERGIÁJA—AZ EMBERI ENERGIA NÖVELÉSÉNEK HÁROM MÓDJA

A természet végtelen számú jelenséget produkál az érzékszerveink számára, és ezekből egyik sem tud nagyobb örömet okozni az elménknek, mint az az alig felfogható folyamat, mely saját teljességében, úgy fogalmazható meg számunkra, mint emberi élet. Misztikus eredete örökre lefátyolozva és elérhetetlenül rejtőzik a múltban, jellege felfoghatatlan végtelen bonyolultsága miatt, és célja elrejtőzik a jövő feneketlen mélységeiben. Honnan ered? Mi az? Hol ér véget? – ezek azok a nagy kérdések, amiket minden idők bölcsei próbálgatnak megfejteni.

A modern tudomány azt tartja: A nap a múlt, a föld a jelen és a hold a jövő. Egy izzó anyagból származunk és fagyott anyagba fogunk visszatérni. Könyörtelen a természet törvénye, gyorsan és visszafordíthatatlanul haladunk végzetünk felé. Lord Kelvin, mély meditációiban, csak egy rövidke élettartamot enged meg nekünk, olyan 6 millió évecskét, mi után kihúny a nap fénye, s az életet adó melegség elapad és földünk egy nagy jégdarab lesz, mely siet az örök fényen át. De ne keseregjünk! Az élet csillogó szikrája megmarad, ami lehetőséget ad, hogy újra lángra lobbantsuk a tüzet valami távoli csillagon. Ez a gyönyörű lehetőség úgy tűnik valóban adott, Dewar professzor nagyszerű kísérlete alapján, amit folyékony levegővel végzett és bemutatta, hogy a szerves élet csíráit nem pusztítja el a hideg, mindegy milyen fokú; következésképpen átörökíthetőek a világűrben. S közben a tudomány és művészet intenzitásában állandóan növekvő éljenző fények bevilágítják utunkat és a csodák, amiket felfednek, az öröm, amit felajánlanak, elfeledtetik velünk a borús jövőt.

Lehet, hogy sohasem fogjuk tudni megérteni az emberi életet, de azt bizonyosan tudjuk, hogy ez egy folyamat, bármilyen természetű is. Ehhez a folyamathoz elkerülhetetlenül szükséges egy test, mely mozgatva van, és egy erő, mely mozgatja. Bárhol, ahol élet van, ott van egy tömeg, amit egy erő mozgat. Minden tömeg tehetetlenséggel bír, és minden erő tartósan jelen van. Ezen univerzális tulajdonságnak és feltételnek tulajdoníthatóan a test, legyen az pihenő, vagy mozgó állapotban, hajlamos ugyanabban az állapotban maradni, az erő pedig, bárhol nyilvánul meg, bármilyen okot használ a megnyilvánulására, egy egyenértékű ellenerőt termel, és mint ennek abszolút következménye a természetben bárminemű mozgás, folyamat ritmikus. Erre az egyszerű igazságra Herbert Spencer már régen rámutatott, mégha másfajta érveléssel jutott is el hozzá. Ez mindenben benne van, amit érzékelünk – a bolygó mozgásában, az ár-apály mozgásában, a levegő áramlataiban, az inga lengésében, a villamosáram oszcillációjában, és a szerves élet végtelenül sokféle jelenségében. Nem ezt bizonyítja az egész emberi élet? Az egyén, a család, vagy egy nemzet születése, növekedése, megöregedése, halála, miről szól, ha nem a ritmusról? Az élet minden megnyilvánulása, még akkor is, ha az a legbonyolultabb, mint az emberi lét példája, a ritmus része és kifürkészhetetlen, ugyanakkor csak egy folyamat, melyre ugyanazok az általános mozgási szabályok érvényesek, amik az egész univerzumra alkalmazandóak.

[Lsd. Nikola Tesla: Colorado Springs Jegyzetek, 334.oldal, X. fotó]

  Ha az emberről beszélünk, akkor az egész emberiséget értjük rajta, és mielőtt tudományos módszereket alkalmaznánk a mozgás megvizsgálására, ezt el kell fogadnunk fizikai tényként. De nem kérdőjelezheti-e meg bárki, hogy az a rengeteg millió ember, a megszámlalhatatlan típusával, karakterével képes lenne egyetlen entitást, egy egységet alkotni? Bár gondolati és cselekvő szabadságunk van, együtt vagyunk tartva, mint a csillagok az égbolton, elvághatatlan kötelékekkel összekötve. Ezek a kötelékek nem láthatóak, de érezhetőek. Ha megvágom az ujjam, az fáj: az ujjam, részem. Ha látom, hogy egy barátomnak fáj valami, nekem is fáj: a barátom és én egyek vagyunk. Most pedig azt látom, hogy az ellenségem le van sújtva, ő is anyaghalmaz, mint bármilyen anyaghalmaz az univerzumban, legkevésbé sem érdekel, mégis engem is elszomorít. Hát nem bizonyítja ez, hogy mind egy egész részei vagyunk?

Ezt a hozzállást évek óta hirdetik a kiteljesedett, bölcs vallási tanítások, valószínűleg, nem csak azért, hogy biztosítsák a békét és harmóniát az emberek között, hanem mert ez egy mély igazság. A Buddhisták a maguk módján fejezik ezt ki, a Keresztények megint másként, de mind ugyanazt mondják: Mind egyek vagyunk. Ám nem csak metafizikai bizonyítékok tudják alátámasztani ezt a gondolatot. A tudomány is elismeri, hogy a különálló egyének kapcsolatban vannak, bár nem ugyanolyan értelemben, mint ahogy azt vallja, hogy egy adott konstelláció napjai, bolygói és a holdjai egy testet alkotnak és kétségtelen, hogy kísérletben is be tudják majd bizonyítani, ha az eszközeink és módszereink, melyekkel a fizikai és más jellegű állapotokat, jelenségeket vizsgáljuk tökéletesednek. Méginkább: ez az egy emberi lény él újra, és újra. Az egyed pillanatnyi, fajok, népek jönnek, mennek, de az Ember, mint olyan, marad. Ebben van a mély különbség az egyed és az egész között. Ebben benne találtatik a részleges magyarázata azoknak a csodálatos átöröklési jelenségeknek, melyek a gyenge, de állandó hatások megszámlálhatatlan évszázadainak eredményei.

Képzeljük el az embert, mint tömeget, melyre egy erő hat. Bár ez a mozgás nem haladó, ami helyváltoztatást eredményezne, mégis a mechanikus mozgás törvényeit kell rá alkalmazni és az energia, ami a tömeggel kapcsolatba kerül mérhető a jól ismert szabályoknak megfelelően, tömeg fele szorozva a sebesség négyzetével. Így pl. ha egy nyugalomban lévő ágyúgolyó energiának lesz kitéve hőhatás formájában, hasonlóan mérjük. Képzeljük el, hogy a golyó számtalan részecskéből áll, amit atomoknak, vagy molekuláknak nevezünk, melyek egymás körül vibrálnak vagy kavarognak perc rendszerben. Meghatározzuk a tömegüket és a sebességüket, és ezekből a percenkénti energiájukat, ezeket összeadjuk és megkapjuk a csak látszólag pihenő golyóban összegyűlt teljes hőenergiát. Ebben a teljességgel elméleti számításban az energia kiszámítható úgy, hogy megszorozzuk a teljes tömeg felét – ami a kis tömegek összértékének fele – a sebesség négyzetével, mely sebességet a különálló részecskék sebességéből kapunk meg.  Íly módon az emberi energiát megkaphatjuk úgy, ha vesszük az ember tömegének felét és megszorozzuk a sebesség négyzetével, amit még nem tudunk kiszámítani. De a tudásbéli hiányosságunk nem mételyezi meg az általam vázolt következtetések igazságát, mely stabilan épül arra, hogy a természetben ugyanazok a tömeghatás törvények és erők irányítanak mindent. 

Az Ember azonban nem egy átlagos tömeg, mely pörgő atomokból és molekulákból épül fel és csak hő-energiával rendelkezik. Az Ember olyan tömeg, mely bizonyos magasabb kvalitásokkal is bír, melyeket maga az élet ad neki. Tömege, mint a víz az óceán hullámában, folyamatosan változik, új veszi át a régi helyét. És nem csak ennyi - növekszik, fejlődik és meghal, azaz önállóan változtatja tömegét, mind kiterjedésében, mint sűrűségében. Ami az egészben a legcsodálatosabb az az, hogy képes növelni és csökkenteni mozgásának sebességét azáltal a titokzatos erő által, mellyel rendelkezik, ha átvesz több, vagy kevesebb energiát más anyagoktól és mozgató energiává alakítja át. Bármely pillanatban figyelmen kívül hagyhatjuk ezeket a lassú változásokat és mondhatjuk, hogy az emberi energiát megkapjuk, ha vesszük az egyed tömegének felét és szorozzuk egy feltételezett sebesség négyzetével. Persze ki is számolhatjuk a sebességet, és bármit veszünk számítási szabványnak, arra a konklúzióra kell jussunk harmóniában ezzel az elmélettel, hogy a tudomány nagy problémája, és ez mindig is az lesz, hogy hogyan növelheti az így definiált energiát. Sok évvel ezelőtt, Draper igazán érdekes munkája hatására, mely címe „Az intellektuális Európa fejlődésének történelme”, mely oly élénken festi le az emberi haladást, rájöttem arra, hogy a tudomány emberének az kellene legyen fő feladata, hogy ezt az örök problémát megoldja. Néhány saját erőfeszítésem eredményét le fogom röviden írni.

Akkor nézzük az „a” ábrát, ahol „M” az ember tömege. Ez a tömeg ki van téve egy irányból valamiféle „f” erőnek, mely ellenáll „R” erővel, ami súrlódás, vagy valami részben negatív erő, és pont ellenkező irányba mozdítja, azaz lassítja a tömeg mozgását. llyen ellentétes erő minden pillanatban jelen van, ezért figyelembe kell venni. A két erő különbsége a hatékony erő, mely „V” sebességet eredményez „M” tömeg számára a nyíl irányába a vonalon, mely „f” erőt mutatja. A korábbiaknak megfelelően, az emberi energiát az MV² képlet adja, mely = MV x V, melyben „M” az ember teljes tömege, a „tömeg” általános értelmezésében értve, és „V” egy feltételezett sebesség, melyet a tudomány jelenlegi állása szerint nem tudunk pontosan kiszámítani, vagy meghatározni. Ezért az emberi energia növeléséhez a kapott képletet kell növelnünk, és ennek, ahogy látni fogjuk, három módja van, ezt mutatja a fenti ábra.

Az ábrán mutatott 1. mód szerint növelnünk kell a tömeget (ahogy a pontozott vonal mutatja), meghagyván a két ellentétes erőt eredetiként. A 2. mód szerint csökkenteni kell a visszahúzó „R” erőt kisebb, „r” értékre, meghagyván a tömeget, és a hajtóerőt ugyanolyannak kell hagyni, ahogy a középső rész mutatja. A 3. mód szerint növelni kell „f” hajtőerőt magasabb, „F” értékűre, míg a tömeg és a késleltető erő marad változatlan. Nyilvánvalóan léteznek állandó határok a tömegnövelést és a késleltető erő csökkentését illetően, míg a hajtóerő végtelenségig növelhető. Mindhárom lehetséges megoldás más-más aspektusát mutatja be a fő problémának, hogy hogyan növelhetjük az emberi energiát, így három különböző problémát kaptunk, ezekről lesz szó a továbbiakban.